CHIPOLINO VEGA TRICIKLI KUPOLÁVAL - LATTE

JELLEMZŐK:

  • Használata 1,5 éves kortól 25 kg testsúlyig használható.
  • Állítható tolókaros, kiváló minőségű tricikli
  • A kisebbek számára lábtartóval felszerelt, mely később leszerelhető, a nagyobbak részére kialakított lábtartó pedig felhajtható.
  • 2 pontos biztonsági övvel valamint kiesésgátlóval látták el.
  • A karfa középen egy gombbal szétnyitható, valamint le is vehető
  • Kopásálló, műanyag kerekekel szerelték fel
  • Az első kerék fölé sárhányó került, így nedves, sáros úton sem lesz a gyermek piszkos.
  • Hátsó kerekei fékezhetőek
  • Az első keréken a küllőket borítás védi, hogy a gyermek lába ne akadjon bele
  • Remek tároló lehetőség került kialakításra, a hátsó kerekek között valamint a kormányon egy-egy tárolókosárral.
  • A kormányon egy csengő segíti a gyerkőcöket a közlekedésben
  • Széles és puha az ülőrésze, mely 360 fokban forgatható a vázon, így a gyermek menetirány szeirnt és ellentétesen is tud ülni
  • A felhajtható, napellenzős kupola védi a gyermeket a nap és szél ellen.
  • A tolókaron még egy pohártartó is helyet kapott
  • A lábtartó, kupola, karfa és tolókar leszerelhető, így a nagyobbaknak egy menő triciklivé alakítható át
  • Biztonságos, bevizsgált anyagokból készült.

Méret: 106x53x102 cm


29 990 Ft
Please select variants first