y
Nyitvatartás: Időpont egyeztetéssel

Adamo bébihinták a kezdetektől

Miért pont az Adamo hinta jó a babák, kisgyermekek számára?

A hintát ajánlani tudom minden szülőnek, mert a korai szakaszban is biztonságos. A puha szövet a gyermeket körülöleli, megnyugtatja és a koponya ezen a süppedő felületen nem deformálódik el. A picik előfordul, hogy elalszanak benne, de ez sem probléma!

A hinta kialakítása révén babánk először fekve használja, de később, ha már képes arra, hogy a hintában felhúzza magát, akkor ezt kapaszkodva megteheti. A hinta ebben nem korlátozza a kicsi fejlődő mozgását, de nem ad a kezdetleges üléshez merev támaszt, így gyermekünk nem terheli túl gerincét, mert elfáradva visszafekhet a hinta belső párnájára.
Az Adamo hinta rögzítése a plafonba egy ponton történik, ezért a gyermeket minden irányba meg tudjuk hintáztatni akadály nélkül. Javasolt a kicsi jobbra-balra, előre-hátra, fel-le hintáztatása korának megfelelő intenzitással


Játszva fejleszt!

Hintánkat a gyermekekre tett pozitív hatásai miatt ma már több mozgásfejlesztő, konduktor és fejlesztőközpont is jó szívvel ajánlja. Nem csak a mozgásterápiában vagyunk jelen, hanem a koraszülöttek súlynövekedésében is hintánk segítségével óriási sikereket érnek el a Heim Pál Gyermekkorházban.
A hinta és a hintáztatás jó hatásait már a régi korokból ismerjük. Nagymamáink felismerték azt, hogy a hintáztatás nyugtat, ellazít és segít a gyermeknek az elalvásban. Ma több neves szakirodalom szól a hintáztatás pozitív hatásairól. Fontos kiemelni, hogy egy gyermek egyensúlyszerve ( a fülben) közvetlen kapcsolatban van idegrendszerével és annak érése a hintázás által is befolyásolható. A. J. Ayres évekig kutatta a szenzoros integráció területeit, melynek egyik része ez a rendszer. Terápiát is épített erre, mellyel kezelhetők a viselkedés, mozgás és tanulási problémák.
A gyermek egyensúlya akkor fejlődik, hogy ha kibillen a középvonalból, majd visszatalál. A kicsi az egyensúlykeresés közben bizonyos izmait megfeszíti és ugyanekkor meghatározott izmokat el kell lazítania. Ezeknek a kis izmocskáknak a koordinált mozgása szükséges a gyermek mozgásának összehangolásához. Ezek a korai ingerek nagyban befolyásolják gyermekünk későbbi harmonikus mozgás - beszéd- és képességfejlődését.
Az ADAMO már 15 éve bizonyít. Nem csak a mozgásfejlesztésben segít, de átsegít a kritikus időszakokon, mint a fogzás és a pocakfájás.
Az ADAMO babahinta a legjobb választás. Válaszd Te is az EREDETIT!

(forrás: adamohammock)

Hintázni mindenki szeret...


Emlékezz csak vissza Te is mennyire vártad, hogy anyukád kivigyen a játszótérre. A hintázás fejleszti az egyensúlyt, a mozgást, a térben való tájékozódást, finommotoros mozgást, miközben oldja a belső feszültséget, ellazít, elaltat.