Anya, apa, család születik a kisbaba érkezésével. Az élet alapjaiban felfordul, minden megváltozik, de ez a változás természetes, egy új élet helyzet, egy időszak, amin együttes erővel, egymás támogatásával, túl lehet lendülni. Ezzel a változással, nehézségekkel már akkor is szembesülünk, mikor a baba még csak a pocakban van. A megszokott napi rutinunk, életünk egycsapásra átalakul, a legfontosabb lesz természetesen a gyermekünk, minden más másod, harmadrendűvé válik. Itt már felmerülhetnek helyzetek, melyek nézeteltéréshez vezethetnek.

A baba születése után jön egy teljesen új, ismeretlen időszak, ahol az anyának és az apának is bele kell tanulnia az új szerepbe, millió kérdés, kétség között nő a feszültség is. Mindenki másként éli meg ezt a változást. Függ attól, milyen a habitusunk, a személyiségünk, milyen a tanult minta, a háttér, mennyi támogatást kapunk, mennyi segítségünk van, mennyire empatikus, mennyire erős alapokon nyugszik a kapcsolatunk. Azt, hogy új helyzetre ki miként fog reagálni, szinte lehetetlen megjósolni, de tudni kell róla, beszélgetni kell a témáról, felkészülni rá mindenképp szükséges, hogy együtt, együttműködve, megerősödve, szeretetben, megértésben és boldogságban hagyjuk magunk mögött az esetleges nehéz időszakot.

Mi lehet a konfliktusok forrása az új, de akár már meglévő szülőknél a baba érkezésével?

Az anyai szervezetben hormonvihar dúl szülés után, ettől ingadozhat a hangulat, az anyai ösztön felülír mindent a gyermek javára, a fókusz áthelyeződik, a baba gondozása körüli teendők, a véget nem érő szoptatások, a baba hasfájása, éjszakázások, emellett a háztartás vezetése, a nagyobb testvérekkel való foglalkozás és a lelkiismeretfurdalás, mert rájuk kevesebb idő jut, esetleg a szülés utáni depresszió, a megváltozott test, testkép miatti szorongás, esetleg a szülés körüli traumák, a megfelelési kényszer, mind-mind nehézségek, melyek kimerítik az édesanyát, amitől másként reagál, viselkedik, mint előtte.

Az édesapák mellőzve érezhetik magukat, mivel csökken az együtt, kettesben töltött idő, kevesebb lesz az intimitás, az egymásra figyelés, beszélgetés, nyomhatja az ő vállukat is a felelősség érzése, az aggódás. Nézeteltérést okozhatnak az eltérő nevelési elvek is, vagy az elvárások egymás iránt, amelyek nem mindig úgy alakulnak, ahogy elképzeljük.

Ezekről a helyzetekről, felkészülésről, beszélgettünk, hogyan tudnak a leendő szülők tudatosabban felkészülni párkapcsolati szempontból a családdá válásra, és hogyan támogathat ebben a coaching.

Készülünk a várandósságra, szülésre, gyermek gondozásra, szoptatásra, gyermeknevelésre, de életünknek ezt a területét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Párkapcsolatunkért nap mint nap tennünk kell, óvni, ápolni, táplálni, még egy izgalmakkal, kihívásokkal teli időszakban is.

Miért döntöttél úgy, hogy segítő, coach leszel?

Ahogy magam átéltem, milyen hatású lelkileg és praktikusan is egy ilyen folyamat, tudtam, hogy ezzel dolgom van nekem is.

Ez a fajta attitűd mindig is bennem volt, sőt, azt gondolom, a segítő szakmákban ténykedők ritkán választják hirtelen felindulásból ezt a hivatást. A magjait már a korábbi tanulmányaim elvetették bennem tízen-, huszonévesen, de valójában már születésem előtt determinált volt.

A tanultakat hasznosítod a magánéletedben, gyermeknevelésben is?

A coaching egy komplex módszer, ami nem újkeletű felismerésekre épül.

A részei - eszközei valójában elengedhetetlenek a hétköznapi emberi kapcsolatainkban. Nézzük csak meg alaposabban, ki az, akit kellemes, szimpatikus embernek tartunk, ki az, akit szívesen tudunk a közelünkben például munkatársi vagy baráti minőségben!

Azt, aki:

- kizárólagos figyelemmel képes felénk fordulni, meghallgatni,

- valóban arra reagál, amit közlünk, és nem "beleképzel" dolgokat abba, amit mondtunk a saját érzelmi állapota alapján,

- érezzük felőle az empátiát,

- problémás helyzetben nem bombáz azonnal megoldási javaslatokkal.

Nem a saját elképzeléseit erőlteti ránk, hanem segít közelebb kerülni önmagunkhoz. Tudja, hogy a nála bevált ad hoc ötletek, tippek, tanácsok másnál lehet, hogy nem alkalmazhatók, mert két egyforma helyzet nincs.

Ez alapján egyértelmű a válaszom: igen, mindenképpen helye van a hétköznapokban. Óriási segítség nekem is a gyermekeimmel vagy a párommal való kapcsolatomban is, anélkül, hogy "meg akarnám őket kócsolni".

Melyik a fő coaching területed?

A coaching nagyszerűsége abban rejlik, hogy nem szakértőként, tanácsadóként állok az ügyfél mellett, hanem a saját megoldásait segítem meglelni. Emiatt nincs olyan coachingterület, amit el kellene utasítanom.

A coach nem oldja meg a problémát, hanem egy támasz, egy kísérő, aki segít megtalálni az utat, mely elvisz a megoldáshoz, felnyitja a szemet, a lényegre, a célra koncentrálva, miközben kézben tartja a folyamatot. Jelen esetben az a cél, hogy boldog, kiegyensúlyozott legyen az anya, az apa, az új család. Hogyan tudsz segítséget, támaszt nyújtani abban, hogy megtalálják a szülők a számukra helyes, célhoz vezető utat? Milyen eszközeid vannak ehhez?

Ebben a helyzetben ott egy anya, aki extra hormonhatás alatt áll. Úgy érzi, a tőle telhető legjobban felkészült, mégis, ebben az új szituációban folyamatosan bizonytalan, mert talán a baba sokat sír, esetleg túl sokat vagy keveset alszik, keveset eszik - minden helyzet új kérdéseket vet fel, hiszen az információrengetegben mindent és annak az ellenkezőjét is tanácsolják.

Van véleménye a szomszéd néninek, a nagyinak, az anyatársaknak, és ebben a zűrzavarban már csak a saját belső hangját nem hallja.

Ott a baba, aki épp alkalmazkodni tanul egy általa ismeretlen világhoz, és egyetlen eszköze van felhívni magára a figyelmet: a sírás.

Mellette pedig ott az apa, aki csak kapkodja a fejét, hisz az is előfordulhat, hogy nem is látott még közelről csecsemőt. Talán azt látja és hallja, hogy mindenki babája cuki, sokat alszik, szépen eszik és minden tökéletes. Lehet, hogy nem is érti, hogy náluk mi történik, miért nem idilli minden, miért feszült és fáradt a párja folyton, miért sírdogál esténként. Miközben neki azt mondták, élete legboldogabb időszaka lesz az apává válás. Ehhez képest kívülállónak érzi magát a saját felfordult családjában, és a felesége vele már nem is törődik.

Az eszközeim ebben a szép, ám embert próbáló helyzetben is pont ugyanazok, mint minden egyéb coachingfolyamatban: A figyelem, és a jó kérdések. Na és az, hogy folyamatként tekintünk a találkozásokra. Egy-egy ülés után nem feltétlenül érzi az ügyfél, hogy nagy dolog történt, azonban idővel láthatóvá válik, hogy másképp tekint a megdolgozott helyzetre, megváltozik a nézőpontja, és rátalál a saját megoldási módozatára, vagyis a saját útjára. A folyamat egyben személyiségfejlesztő hatású is. Vagyis az én eszközeim ahhoz segítik hozzá az ügyfelet, hogy a célért hadrendbe tudja állítani a saját eszközeit.

Ezeket aztán már korlátlanul fel tudja használni, bármikor be tudja vetni. Hatalmas előnye a coachingnak, hogy online is működik.

Te mit gondolsz, mi a párkapcsolatokban felmerülő problémák fő motorja? Türelmetlenség? Helyes kommunikáció hiánya?

Minden esetben más, páronként eltérő. De egy dolog egészen biztos: az önismeret rendkívül fontos. Ismerni magam és az igényeimet, felismerni az érzéseimet.

A kommunikáció is innentől tud működni, ilyen formában lesz használható a másik fél számára az, amit mondok, mert tényleg azt fogom mondani, amit közölni akarok.

Ha nem így van, egy problémás helyzetben inkább provokáció vagy követelés lesz a vége.

Főleg egy ismeretlen, felfokozott helyzetben, ahol nagyon nagy az érzelmi "hangzavar".

Ilyenmódon folyamatos kommunikációval és empátiával sokat tehetünk a kapcsolatunkért.

Azt is fontosnak tartom, hogy a mintáinkat igyekezzünk tudatosítani. A párkapcsolatban sokszor játsszuk újra azt, amit gyermekként a környezetünkben láttunk. A legmeghatározóbb minta általában a szüleinké. A tudatosításnak abban van szerepe, hogy ne öntudatlanul másoljunk, hanem a saját életünket éljük. A saját személyiségünkhöz válasszunk párt, a saját lelki társunkat találjuk meg.

És meglepő talán, de megtévesztő lehet a szüleink jó kapcsolata is! Személyes példámat tudom hozni: a szüleim nagyon boldogok voltak együtt, abba születtem bele, hogy kitalálták egymás gondolatát is, kislányként csodáltam, ahogyan apukám körülrajongja az anyukámat. Olyan volt számomra, a történetük, mint egy mese, ahogyan királynővé válik a pásztorlányka.

Azonban az önismereti utamon rájöttem, hogy én nem egy passzív típusú nő vagyok, aki láthatatlan impulzusokkal közli a vágyát. Engem ez frusztrál, gyengít, és távolít a páromtól.

Én szeretem aktívabban megélni a kapcsolatomat, ami nélkül - hozzáteszem - nem is lehetne ez a szakmám, ami.

Ha belekényszerítettem volna magam egy olyan kapcsolati felállásba, amiben a szüleim éltek, borítékolva lett volna számomra a boldogtalanság, még akkor is, ha ők ebben nagyon jól érezték magukat.

Én azt vallom, ha tudjuk közölni a vágyainkat, máris elengedhetjük azt az elvárást, hogy a másik gondolatolvasóvá váljon. Nyilván így kiiktatunk egy izgalmi faktort (vajon rájön-e, mit akarok tőle, mert ha szeret, tuti tudja), ugyanakkor hatalmas terhet veszünk le a másik válláról, és mindkét felet kevesebb stressz fogja érni. Az izgalmakat pedig talán megpróbálhatjuk máshol pótolni.

A felkészülés nagyon fontos, hisz ráhatásunk van a jövőnkre. Ha igyekszünk előre dolgozni, kialakítani a biztos alapot, nem érhet minket nagy meglepetés. Milyen akadályokra kell felkészülnünk, amelyek nagy valószínűséggel elő fognak kerülni? Hogyan lehet ezekre felkészülni?

Bár pontosan tudom, milyen türelmetlenül várjuk a gyermekünk érkezését, mégis azt mondom, a szülővé válásban különösen szerencsés, hogy nem váratlanul következik be, hogy egy babát tartunk a karunkban. Van időnk felkészülni minden szempontból . Tudunk beszélgetni a dologról, majd tervezni, feladatokat felosztani, sőt, ábrándozni, álmodozni is.

Számba tudjuk venni az erősségeinket, ami megnyugtató hatású lehet. A fejlesztendő területeinkre is tudunk még időt és energiát szánni, még akkor is, ha csak hónapjaink vannak.

Az új helyzetre való közös felkészülésnek is van ideje és tere.

Mindkét félnek tudnia kell, hogy ez egy felfokozott érzelmi helyzet, amiben talán a férfiaknak, akik aktívabbak, megoldáskeresőbb attitűddel rendelkeznek, emiatt szívesebben hárítják a nőre az érzelmi szituációkat, miközben a gyakorlati feladatokat vállalják magukra. Ennek ellenére azt kell mondanom, egyik fél sem kompetensebb a kapcsolat és a családdá válás érzelmi területén.

Két emberen múlik, és mindkettő felelőssége egyenlő. Nem elfogadható, ha azt mondja a férfi, hogy " ő a nő", " a barátnőjének is mindig segíteni tud érzelmi kérdésekben" vagy ad absurdum "ő jobban tudja, ez a szakmája". Nem, nem hárulhat csak a nőre a feladat.

Tehát közös a felelősség.

Az előre megbeszélt dolgokat, szabályokat, kereteket pedig a baba érkezése után is folyamatosan párbeszédben kell tartani. Szükség esetén változtatni, alakítani. A gyakorlatban derül ki a praktikusság, megvalósíthatóság. Akár olyan egyszerű dolgok is, mint a napirend, az ápolási, nevelési elképzelések, vagy a feladatmegosztás.

És akkor nem beszéltünk arról, hogy az anyaság által generált hormonális-érzelmi változásokra az édesanya is csak elméletben tud felkészülni, a helyzet megélése egészen új, és elsöprő erejű lehet.

Folyamatosan figyelni kell egymásra, mert az osztatlan figyelem ereje felbecsülhetetlen. Vegyük észre a "persze, jól vagyok" mögött a valódi érzéseket.

Folyamatosan figyelni kell egymásra, mert az osztatlan figyelem ereje felbecsülhetetlen. Vegyük észre a "persze, jól vagyok" mögött a valódi érzéseket.

Nagyon fontos a helyes kommunikáció, hogy úgy mondjuk ki az érzéseink, gondolataink, hogy a másik is pontosan megértse. Hogyan kell jól kérdezni a másikat?

A rövid válaszom az, hogy nyitottan. Egyrészt nyitottan a másik felé, tehát tényleg olyan érzelmi állapotban, amikor képesek vagyunk ráhangolódni.

Másrészt nyitottan arra, hogy bármi, tényleg bármi lehet a válasz. Tehát ne legyen a kérdésben elvárás. Egy "Ugye jól vagy?" típusú kérdés ezért is használhatatlan, mert vagy az elvárásnak megfelelően igennel válaszol a kérdezett akkor is, ha nincs jól, - vagy kimondja ugyan, hogy nem, de máris frusztrációt okoztunk, amiért nem ezt várjuk tőle.

A harmadik fontos momentumnak azt tartom, hogy ne legyen általános a kérdés. A "hogy vagy?", "mizu?" leginkább udvariassági formula, ritkán érzi belőle a kérdezett, hogy valóban kíváncsiak rá.

Az ügyfeleim nagyszerűen rátalálnak az ülések alatt azokra a lehetőségekre, amik aztán klasszisokkal javítják a párkapcsolatukat.

Melyek azok a tulajdonságok, amelyeket erősíteni kell magunkban, illetve egymásban a családdá válás előtt?

Nem tulajdonság, de mindenekelőtt az önismeret fontosságát emelném ki. Tudnunk kell többek közt azt is, hol vannak a határaink, mit bírunk, mikor kell időben segítséget kérni. Fontos az empátiás készség, a felelősségvállalás. Tabutéma volt, de szép lassan eloszlik a rossz íze: az önszeretet is lényeges.

Tulajdonságban a humor, a nyitottság és a rugalmasság sokat tud segíteni.

De a legfontosabb, hogy erős, stabil, elkötelezett kapcsolat legyen a gyermekvállalás alapja, amely kapcsolatot két érett, felnőtt ember alkotja. Hogy ne elvegyen belőle a baba, hanem hozzátegyen, gazdagítsa.

Ha mégis szembesülnek a nehézségekkel a szülők, mi a legjobb, amit azonnal tehetnek?

Borítékolható, hogy kisebb-nagyobb nehézségek igenis adódnak. Ha eközben azt érezzük, hogy rossz irányba tartanak a dolgok, azt, hogy távolodunk egymástól, akkor érdemes végiggondolni, mintegy visszamenni az időben egészen addig, amíg azt találjuk, hogy még jól éreztük magunkat.

Ekkor jöhetnek klasszikus coach-kérdések:

- mi volt akkor más?

- mit csináltam másképp?

- mi hiányzik, ami akkor még megvolt?

- mit tehetnék, hogy javuljon a helyzet?

Illetve ThetaHealing-technikával szintén dolgozom, abból kölcsönözve szeretem a fordított kérdéseket:

- mi a jó nekem abban, ami most történik?

- mi a nyereségem a jelenlegi rossznak megélt helyzetből?

Saját magunk számára is meglepő dolgokat tudhatunk meg magunkról, mert a negatívumban is van számunkra pozitív haszon, amit bizony elsőre nem is gondolnánk.

Két ember és a helyzet finom, fokozatos oda-visszahatásából történik a változás. Érdemes ébernek lenni, és időben nyakon csípni ezeket a helyzeteket. Ha kényelmetlen, ha szorít, ha nem jó, akkor azonnal lépni, de csak az érzelmek lecsendesítése után célszerű.

Bizony mindez nem egyszerű. Kevés embert ismerek, aki a szüleitől tudatos párkapcsolatépítő mintát tanult.

Viszont amikor már azt érezzük, nem vagyunk urai a helyzetnek, coachinggal, mediációval, párkapcsolati terápiával tudjuk megakadályozni, hogy tovább amortizálódjon életünk legfontosabb szövetsége. Tegyük meg, amíg nem lesz késő!

Ha valakinek segítségre, tanácsra lenne szüksége, milyen elérhetőségeken talál meg?

Legegyszerűbben a facebook-oldalamon érhetnek el, ahol önismereti, önfejlesztési tartalmakat is találhatnak az érdeklődők, és a napi munkám által inspirált gondolataimat is megosztom, és szívesen látok minden új követőt:

Cseh Gabi - tanácsadás, coaching, ThetaHealing-R